Időnként távolság kell. Kell egy bizonyos távolság, hogy vonzó maradjon az ember a másik számára. Vonzani csak akkor lehet bárkit is, ha az nincs túl messze, de nem is fonódik rá egészen a másikra…
Eljutunk az érzelmi biztonság, puha, komfortos fázisába, félszavakból, egyetlen nézésből tudjuk, mit gondol a másik, és hajlamosak is vagyunk belekényelmesedni ebbe az állapotba. A kíváncsiság, az éhség, a rácsodálkozás, folyamatos felfedező vágy szűnik meg egymás iránt legelőször, mert azt gondoljuk, az a másik ember úgyis ott marad, mindig elérhető, mindig kiszámítható, és mindig jelen van. Mert ahogyan két ellentétes pólusú mágnes viselkedik, úgy működik a kapcsolat dinamikája. Vonzani csak akkor lehet bárkit is, ha nincs túl messze, de nem is fonódik rá egészen a másikra.
Még mindig kalapál a szíve a jöttödre, vagy a jól ismert, unásig hallott léptek a komfortzóna magától értetődő, alanyi jogon járó részét képezik csupán? Megrészegíti még az illatod, jólesőn beleborzong az érintésedbe? A te fájdalmad, a külvilág okozta sebeid, sérelmeid ugyanúgy az ő fájdalma még? Igazi, odaforduló, figyelmes hallgatóság, és nem a saját igazát hajtogató, földbe döngölő, móresre tanító, empátiát nem ismerő, érzelmileg elérhetetlen lakótárs? Elfogadja a különbözőségedet, vagy a saját képére formál, élettelen fabábúnak tekint, melynek addig faragja személyiségét, külsejét, amíg el nem éri a neki tetsző formát? Őszintén érdekli, mi történik veled, azt hogyan éled meg, milyen érzések kavarognak benned, mire vágysz? Te képes vagy megújulni, ezer színben ragyogni, és mindig meglepetéseket tartogatni? A kíváncsiság fenntartásán áll vagy bukik minden párkapcsolat működőképessége és sikere.
Hogyan lehet elcsábítani és megtartani? Hogyan adjak is, meg nem is? Hogyan maradjak titokzatos, és nyílt egyszerre? Hogyan biztosítsam őt a szerelmemről, hogyan adjak érzelmi komfortérzetet, miközben elég bizonytalanságot is hagyok benne egyszerre, hogy érdekes és vágyott maradjak, és ő harcoljon értem? Egy férfi is aktív, örömteli szexuális életre vágyik, és ezért nagyon sok mindenre képes. Ha azonban megtalálja a Nőt, a fontosat, az egyetlent, akkor nagyon boldogan és odaadóan belefeledkezik a stabil, monogám kapcsolatba, intenzívebben, bensőségesebben tudja megélni a szexet egy megszokott, szeretett, jól ismert társsal, és nem lép tévutakra. A tökéletességet egy monogám kapcsolatban, egyetlen nő oldalán találja meg. Ám ehhez fontos, hogy megmaradjon az a fajta erőnk, amivel ébren tudjuk tartani a másik ember érdeklődését. Nem elég magától értetődőnek, kiszámíthatónak lenni, nem elég csak beékelődni, megtalálni a helyünket, akár egy jellegtelen, funkció nélküli bútordarab a közös életünk falai között. Egyetlenné kell válni. És igen, ehhez meg kell testesíteni a szeretett férfi számára az összes többi, elérhetetlen, vágyott nőt, akiket ha ideje, kedve, lehetősége, férfiösztöne engedné, meg akarna szerezni önmagának. Azt a nőt kellene megformálni valahogyan, akit minden férfi magáénak szeretne, mégis csak egyvalaki kaphat meg. Egy rendben lévő társnak reális az önértékelése, az énképe, elfogadja magát, elfogadja a gyökereit, a botlásait, a kudarcait, a ráncait, az elmúlást, a változásokat, és szereti magát úgy, ahogy van. Aki ilyen önismereti szintekre eljutott, az soha nem a kapcsolaton kívül fogja keresni az érzelmi vagy fizikai töltekezést.
Akkor valódi és igaz a kapcsolódásunk, ha nem szűnik meg a kíváncsiság, az éhség, a rácsodálkozás, a figyelem, a folyamatos felfedező vágy egymás iránt, nem érezzük úgy, hogy az a másik ember úgyis ott marad, mindig kiszámítható és mindig jelen van.
A kapcsolat fejlődése során természetes a kifelé fordulás, a kívülről érkező megerősítések, sikerek ugyanúgy fontossá válhatnak, de ezek nem hoznak tartós megelégedettséget, ha nem oszthatjuk meg azzal, akit szeretünk, aki a legfontosabb. Idővel létrejön a párok között egy hallgatólagos megegyezés, ami lehetővé teszi az autonómiával rendelkező Én, valamint a gondoskodást, figyelmet és érzelmi biztonságot adni képes Mi közötti harmonikus egyensúlyt, ami valójában a közelség és távolság egyensúlyán alapul.
Selma Lagerlöf, svéd írónő így fogalmazott: „Sokszor elmondták már, nem könnyű látni annak az értékét, ami állandóan a szemünk előtt van. A távolság és a vágy kellenek hozzá.” A közelség és távolság egyensúlya fontos eleme a jól működő párkapcsolatnak. A boldog, harmonikus párkapcsolat egyik lényeges feltétele, hogy képesek legyünk egyensúlyban tartani az együtt és a külön töltött időt. A túlságosan sok külön töltött idő azonban eltávolodáshoz, az intimitás meggyengüléséhez vezet.
Időnként távolság kell. Kell egy bizonyos távolság, hogy vonzó maradjon az ember a másik számára. Vonzani csak akkor lehet bárkit is, ha az nincs túl messze, de nem is fonódik rá egészen a másikra. Az, aki önbizalomhiánnyal küszködve kapaszkodik, előbb-utóbb elveszti a szexepiljét. Egy állandó összepréselődött, fojtó, vállainkba markoló, lépéseket ránk kényszerítő tánc sem kényelmes, vágyjuk a távolságot, a szabad levegőt, és az érzést, hogy időnként mi léphessünk közelebb, szabad akaratból, vágyból, önálló döntéstől vezérelve. A távolság és közelség egyensúlya a hosszú távú kapcsolatok egyik legjobb eszköze. Ha az ember időnként el tud távolodni, és egyedül is izgalmassá, sikeressé, pozitívvá képes válni, ha megélheti, hogy hiányzik neki a társa, mindez fenntartja a kíváncsiságot, az érdeklődést, és így a vágyat is egymás iránt. A párkapcsolatban mindkét félnek szükséges megélnie saját autonómiáját, függetlenségét, miközben elkötelezettségét a társa felé nyilvánvalóvá teszi, nem hagyja őt kétségek között. Mindkettőnknek legyen levegője, autonóm birodalma, szenvedélye, örömet hozó, privát tevékenységei. Nagy igazság, az ember tényleg mindig akkor jön rá, milyen fontos a társa, és mennyi fejlődés volt a közös életük éveiben, amikor már elveszítette.
Király Eszter